2020-tól akár automata kocsit is bérelhet

A sofőr nélküli, önmagát vezető autó nem is olyan rég még sci-finek tűnt, mára viszont konkrét dátumot kapott a sorozatgyártása.

Képzelje csak el: előveszi a mobilját, és egy applikáció segítségével rendel magának egy autót. A kocsi magától, sofőr nélkül megérkezik a kívánt címre, azután automatikusan elviszi önt oda, ahová akarja. Vagy a gyereket az iskolásba. Vagy a nagyit az orvoshoz.

automata autó

 

Hihetetlen?

Nos lehet, hogy csupán pár évet kell várni, és mindez valóra válhat.

A Google kísérletképpen először hagyományos kocsikat alakított át automatává. A módosított járművek az éveken át tartó éles, közúti tesztek során több mint 1,1 millió kilométernyi utat tettek meg robotpilótával. Baleset csak egyszer történt, de az is akkor, amikor éppen manuális üzemmódban egy ember vezetett.

Az óriáscég ezután nulláról kezdett saját, automata kocsit építeni. A legelső, még limitált tudású változatot 2014 májusában tárták a nagyközönség elé, karácsonyra pedig elkészült a teljesen működőképes prototípus. A legújabb bejelentés szerint a Google megállapodott nagy autógyártókkal a sorozatgyártásról, és 2020-ban piacra fogják dobni a járművet.

Ugyanezt a trendet egy másik oldalról erősíti a milliárdos Elon Musk és cége, a Tesla törekvése az elektronikus autók elterjesztésére. A Tony Stark után igazi Vasembernek is nevezett Musk nem a levegőbe beszél, hiszen fejlesztett már privát finanszírozású, függőlegesen landoló űrhajót, és most vágott bele egy óránként 1300 kilométeres sebességgel száguldó csővasút építésébe.

A legújabb, összkerék hajtású, 700 lóerős Tesla autóiban két villanymotor van, ezért 3,2 másodperc alatt gyorsulnak százra, akárcsak egy Porsche vagy Ferrari – csakhogy hangtalanul. A félautomata kocsi robotpilótáját egyetlen gombnyomással aktiválni lehet. Az alábbi videón megnézhetjük, hogyan lő ki egy ilyen autó, majd a kanyar után automata üzemmódba kapcsolva hogyan lassít és vált sávot, illetve áll meg teljesen magától.

Musk az ígéri, 5 év múlva teljesen automata kocsikat fog gyártani, és 2020-ra évi fél millió új autó gördül majd le a Tesla gyártósorairól.

Az biztos, hogy ezek a járművek meg fogják osztani az autósokat: sokan örülnek majd nekik, míg mások félnek majd beleülni. Az automata kocsik hívei azzal érvelnek, hogy a balesetek zöme emberi hibának köszönhető: egy fáradt, figyelmetlen, agresszív, ittas sofőr sokkal több kár tud okozni, mint egy gép, aminek nincsenek érzelmei és csak a vezetésre koncentrál.