Hogyan készítsük fel autónkat a télre?

Téli időjárási körülmények között a vezetés nagy koncentrációt és nyugodtságot igényel.
A tél azonban nemcsak a sofőrök számára kemény időszak, hanem autóknak is, főleg azért, mert sok járművezető nem szán arra időt, hogy télisítse az autóját.

Ha szeretnénk elkerülni az ebből adódó költséges javításokat, tegyünk meg néhány dolgot és készítsük fel autónkat a télre. Nem is beszélve arról, hogy a téli autózás érdekében tett lépések a biztonságot is növelik!

Mit tegyünk?

Cseréljünk olajat
Közeledik a 30.000 kilométeres olajcsere ideje? Ha igen, ne halogassuk. Olyan olajat használjunk, aminek megfelelő a viszkozitása, illetve a vastagsága a téli hónapokhoz.
Ha az olaj túl vastag, akkor túl lassan áramlik az az alkatrészek között és a motor könnyen felforrósodik. Az olaj hajlamos sűrűsödni, ha hidegebbre fordul az idő, de ezt a problémát legyőzhetjük, ha alacsonyabb viszkozitású olajjal töltjük fel a motort.

Győződjünk meg róla, hogy látunk
Mikor cseréltük ki utoljára az ablaktörlő lapátjait? Általában egy évig használhatók hatékonyan, ezért ügyeljünk rá, hogy ha esedékes, szerezzünk be újakat. Még egy fontos lépés, amit meg kell tenni, mielőtt egy nagyobb viharban találjuk magunkat: töltsük fel a szélvédőmosó tartályát (téli) ablakmosó folyadékkal (a sima víz nem lesz jó télen, mert lefagy). Ellenőrizzük továbbá, hogy a fűtő- és hűtőrendszer működik-e, hiszen így tudjuk a szélvédőt szépen és tisztán tartani.

Ellenőrizzük az akkumulátort
Győződjünk meg róla, hogy az akkumulátor oszlopai és csatlakozásai korróziómentesek, és hogy elegendő vizet kap. Szükség esetén töltsük fel desztillált vízzel..
Rendkívül hideg hőmérsékleten az autó akkumulátorában lezajló kémiai reakciók lelassulnak, 5 fokban a teljesen feltöltött ólomsav akkumulátor csak névleges kapacitással rendelkezik. Ráadásul hideg időben a motor több áramot igényel az akkumulátorról az induláshoz.
Ha az akkumulátor több mint 3 éves, akkor fontoljuk meg a cseréjét. Hiszen nem sok esély van rá, hogy egy hóvihar közepén találunk majd valakit, aki segít bebikázni az autót, inkább kerüljük el teljesen ezt a forgatókönyvet!

 

téli ellenőrzés

 

Ellenőrizzük az ékszíjakat és a tömlőket
Az ékszíjakat és a tömlőket általában ellenőrzik a 30.000 km-es szervizek során.
Győződjünk meg róla, hogy nem-e kopottak, a hideg időjárás kedvezőtlen hatással lehet rájuk, így megérdemlik a figyelmet.

Használjunk fagyálló keveréket
A fagyálló megvédi a motort a fagyástól hideg időben, valamint a túlmelegedéstől meleg időben, valamint a korróziótól is. Fontos, hogy egyenlő részben legyen a hűtőrendszerben fagyálló és víz – az 50:50 arány a norma.
Ez megakadályozza a keverék megfagyását a nagyon hideg időben is. Könnyű ellenőrizni a keverék állapotát egy fagyálló teszterrel, amelyet bármelyik autóalkatrész boltban beszerezhetünk. Ha nem figyelnünk a fagyálló keverék összetételére és mennyiségére, a hűtőfolyadék könnyen lefagyhat és a motor rendkívül forró lehet.

Ellenőrizzük a guminyomást
A gumiabroncsokat megfelelően fel kell fújni, hogy biztosítsák a lehető legjobb tapadást, miközben vezetünk – és ezt gyakran veszélyeztetett nedves, havas, jeges körülmények között.
A nyomás valószínűleg csökkent, ahogy az időjárás hidegebb lett, ezért fontos hogy ellenőrizzük. A leengedett gumiabroncsok lezárják a futófelületet és így jelentősen csökkentik a tapadást, miközben növelik annak valószínűségét, hogy megcsúszunk a jeges úton.
A legtöbb benzinkúton könnyedén és mindenféle költség nélkül ellenőrizhetjük az abroncsok nyomását.

Négykerék meghajtású autónk van?
Ha igen, ellenőrizzük a négykerék meghajtó rendszer állapotát és győződjünk meg róla, hogy megfelelően működik – különösen azért, mert a legtöbb vezető nem használja ezt a rendszer a meleg nyári hónapokban.
Ha jól működik, javíthatja a gumiabroncsok tapadását hóban és jégben, és csökkenheti a beszorulás esélyét. De ne felejtsük el, hogy attól, hogy 4WD rendszer van a kocsiban, még nem jelenti azt, hogy különböző figurákat tehetünk egy jeges parkolóban vagy gyorsabban mehetünk, mint egy sima autóval. A négykerék meghajtású autó sem fog jól tapadni hirtelen fékezés esetén.

Fontoljuk meg, hogy téli gumira váltunk
Ha olyan területen élünk, ahol a tél hideg és gyakori a havazás, cseréltessük ki a gumiabroncsot téli gumira. A téli abroncsok lágyabb keverékből készülnek, amely lehetővé teszi, hogy rugalmasabbak legyenek még a legkisebb hidegben is. Olyan futófelület mintázattal rendelkeznek, amelyet kifejezetten arra terveztek, hogy hóban és jégben jól tapadjon. De ne várjunk csodát – a téli gumi sem szünteti meg teljesen annak az esélyét, hogy megcsúszunk, de sokkal több tapadást biztosít.

téligumi

Készítsünk egy túlélő csomagot
A legegyszerűbb, amit tehetünk a hideg időjárás elleni küzdelemben, hogy tartunk néhány alapvető felszerelést és eszközt a kocsiban. Tároljuk ezeket a dolgokat a csomagtartóban a téli hónapok alatt, különösen, ha hosszabb utazást tervezünk.
Legyen benne: takaró, plusz csizma és kesztyűk, meleg ruhák, víz és tartós élelmiszer, jégkaparó, kis lapát, zseblámpa, szélvédőmosó folyadék, tartalék ablaktörlő, motorolaj, fáklya/gyertya, bikakábel, szerszámkészlet, hólánc, tartalék gumi, gumicseréhez szükséges eszközök, elsősegélycsomag, papírtörlő, egy zsák homok vagy só – ha beragadnánk a hóba

Tudjuk, mi a teendő, ha elakadunk
Ne menjünk el a kocsitól, hacsak nem vagyunk biztosak benne, hogy hol vagyunk, és milyen messze van a segítség. Világítsuk ki az autót, ha tudjuk, hogy a többiek észrevegyék. Használjuk a takarót, ruhákat. Ha van elengedő üzemanyagunk, minden órában kb. 10 percre indítsuk el a motort és a fűtést.

Ellenőrizzük a fékeket
Ellenőrizzük a fékfolyadékot, és ha szükséges töltsük fel, hogy a fékek készen álljanak a téli körülményekre. Ha gyakran fékezünk, akkor a fékbetétek elkopnak, és ki kell cserélni.

Ellenőrizzük a fűtést
Amikor a szélvédő elkezd párásodni, az azért van, mert az autó belsejébe lévő nedvesség az üvegen kondenzálódik. A nyitott ablakon bejövő – vagy akár a saját légzésünkből származó – vízgőz ködösítheti az ablakot. A fagyásgátlók megoldják ezt a problémát úgy, hogy meleg, száraz levegőt fújnak az üvegre. Ha biztosan vagyunk abban, hogy a rendszer megfelelően működik, de még mindig túl nagy a párosodás, akkor ellenőrizzük az autót, hogy nincs-e szivárgás az ajtók, ablakok körül.
Fontos, hogy vezetés közben kellemesen meleg legyen, mert a vacogás megnehezíti az útra figyelést. Ha a fűtőelem nem működik, lehet, hogy hibás a fűtőtekercs.

Töltsük tele az üzemanyagtartályt
Előfordult már, hogy a legutolsó pillanatban mentünk el tankolni? Bár ez soha nem jó ölet, mert fennáll annak a kockázata, hogy elakadunk valahol, de egy közel üres tartály télen sokkal több gondot is okozhat. A hideg hőmérséklet a benzintank falában kondenzációt okozhat, és a víz lefolyik, bele a tartályba, lesüllyed az aljában – hiszen a víz nehezebb, mint a gáz – és ha ez a víz bejut az üzemanyag-vezetékekbe, lefagyhat és meggátolhatja, hogy a benzin hatékonyan eljusson a motorhoz.

 

Ha követjük a fenti tanácsokat, elkerülhetjük a komolyabb problémákat és felkészültek leszünk a télre.