Az autó megvilágítása

A legtöbb autós egyszerűen beszáll a kocsit, elindul és nem is gondol a világításra vagy arra, hogy ez biztonságot nyújthat. Pedig a legtöbb lámpa a biztonságról és a kommunikációról szól.

A fényszórók és a hátsó lámpák biztosítják, hogy a többi autós lásson minket, még korlátozott látási viszonyok között is. Ez létfontosságú ahhoz, hogy elkerüljük a baleseteket.
Az autóvezetőknek tisztában kell lenniük azzal a ténnyel, hogy a nappali helyzetjelző világítás nem kapcsolja be a hátsó lámpákat és a fényszórót, pedig rossz időben, mint eső, hó, köd vagy mikor éjszaka a sötétség leszáll, szükség lenne ezekre a lámpákra.

A „legyünk láthatók” koncepció egyik része, hogy mások lássanak minket, mikor az úton közlekedünk. Ezt a munkát a fényszórók végzik. Az autósoknak meg kell győződniük arról, hogy mind a tompított, mind a távolsági fényszórók megfelelően működnek. A fényszórókat rendszeresen (akár szakember segítségével) ellenőrizni kell, hogy biztonságosan lássuk az utat, illetve ne vakítsuk el vele a szembejövő motorosokat (akkor fordulhat elő, ha a lámpa túl magasra van állítva). A fényszóró lencséket mindig tisztán kell tartani (az idő és az út kopása miatt a lencséken egy piszokréteg alakulhat ki).

Ha bekapcsolt fényszóróval közlekedünk és a szembejövő autó kb. 150 méteres közelségbe került, kapcsoljuk le a tompított fényszórókat, illetve ha az előttük közlekedő autó 60 méteren belül van, akkor is.

 

A világítás második legfontosabb részei a ködlámpák. Az autósok túlnyomó többsége nem tudja, hogy mikor kell használni ezeket a speciális fényeket. Akkor használjuk őket, mikor a köd sűrű, a fényszórók nem elengedőek a megfelelő látási viszonyok megteremtéséhez (a cseppek megragadnak a lámpán). Ilyenkor a fényszórók fénye visszatükröződik a vezető szemébe, ami még rosszabbá teszi a helyzetet. Ebben az esetben, a sofőrnek érdemes kikapcsolni a fényszórókat és bekapcsolni a ködlámpát.

 

autó világítás

 

Fontos az is, hogy az autósokat kikapcsolják a ködlámpát kivilágítatlan utakon éjjel, mert elvakíthatják vele a szembejövő forgalmat. A ködlámpát nem tiszta időben való világításra találták ki. Ha a sofőr derült éjszakai időben akarja használni a ködlámpát, mint extra fényt, az út megvilágítása érdekében, akkor egyszerűen kapcsolja ki, amikor szembejövő forgalmat lát.

 

Az irányjelzők és a féklámpa az “oldalsó” kommunikációt segítik.
A biztonság érdekében fontos, hogy a mögöttünk közlekedő sofőrök tudják, ha lassítunk vagy megállunk. A féklámpa fényes és piros. NE használjunk törött féklámpát.
Az irányjelzők segítségével a többi autós tudni fogja, ha sávot akarunk váltani, illetve ha el akarunk fordulni. Ha nem jelezzük megfelelően ilyen szándékunkat, meglepjük a többi vezetőt, ami könnyen balesethez vezethet.

Miután elkanyarodtunk, illetve befejeztük a sávváltást, fontos, hogy kikapcsoljuk az irányjelzőt. Ha nem teszünk így, a villogó irányjelző zavaró lehet a többi autós számára és veszélyezteti a további biztonságos közlekedést.

 

Minden sofőrnek rendszeresen ellenőrizni kellene a világítási rendszert, hogy az összes lámpa működik-e. Ez könnyebb, mint gondolnánk.
A fényszórók és a hátsó lámpa ellenőrzését egyedül is elvégezhetjük, ha felkapcsoljuk a teljes világítást és körbesétáljuk az autót, láthatjuk, hogy világítanak-e. Ha van utasunk, kérjük meg, hogy nézze meg a féklámpát, hogy működik-e. A féklámpa ellenőrzése elvégezhető egyedül is, például mikor betolatunk egy parkolóhelyre egy üzlet előtt, hiszen ilyenkor látnunk kell a féklámpa tükröződését a bolt ablakán.

 

Soha ne becsüljük alá a világítás jelentőségét!

Forrás: ww.wheels.ca