Mit tegyünk, ha defektet kapunk?

Nincs kétség afelől, hogy a defekteket sokan az egyik legveszélyesebb (főként autópályán) helyzetnek tartják. Jó okkal, hiszen a defekt miatt akár az autó feletti irányítást is elveszíthetjük.

Nem számít valaki mennyire jó vezető, vagy mennyire biztonságos az autó, a defekt minden esetben veszélyt jelent.

A jó hír azonban, hogy ma már a gumiabroncsok egyre jobb technológiával készülnek, így csökken a defekt esélye. De mégis megtörténhet, és ezért a legjobb, ha tudjuk, hogy ilyenkor mit kell tennünk.

 

Teendők defekt esetén:

1. Ne tegyünk semmi elhamarkodott dolgot

Nézzünk előre és tartsunk a kormányt ugyanabba az irányba, bármennyire is húz az autó az egyik oldalra. Ha defektet kaptunk, az autó egyik sarka pár centivel alacsonyabb lesz és emiatt rendkívül az egész jármű instabil.

De ami még rosszabb, ha levált a gumi futófelülete is, mert ilyenkor az autó a szó szoros értelmében véve húzza maga után a maradék gumit. Elsőre lehet nem hangzik olyan rossznak, de ez nagyon veszélyes. Emiatt a legrosszabb dolog, amit ilyenkor tehetünk, hogy elhúzzuk a kormányt és elfordulunk az autóval.

2. Lépjünk a gázra

Furcsán hangzik? Tudod mi történik, amikor a defekt bekövetkezik? A defektes kerék és a talaj közötti súrlódás megnő, ami miatt az autó próbál olyan gyorsan lassulni, ahogy csak tud. Ez a megnövekedett súrlódás azonban az autó csak egy sarkára koncentrálódik, így az könnyen megpördülhet. Stabilizálnunk kell az autót.

Ne nyomjunk padlógázt, de határozottan lépjünk a gázra, hogy ellensúlyozzuk a defekt okozta hirtelen lassulást.

3. Mérjük fel a helyzetet

A kocsi egyik sarka alacsonyabb? Ha igen, melyik? Tudnunk kell, hogy az első vagy a hátsó kerék kapott-e defektet, és azt is, hogy melyik oldalon.

defekt

4. Nyugodjunk meg és fokozatosan lassítsunk le

Most már tudjuk, hogy melyik gumival van a probléma.. haladjunk tovább. Ezután lassan lépjünk le a gázpedálról egyenletes haladás mellett. Ha az autó nem lassul, enyhén fékezhetünk. De ne túl sokat, mert megzavarhatja az autó egyensúlyát, ami szintén pördülést okozhat. Ideális esetben az autó lelassul anélkül, hogy bármit is csinálnánk.

Ha a hátsó gumi a defektes, még alacsonyabb sebességre lassuljunk le, mielőtt bármit teszünk, mert ilyenkor még a kormány legkisebb mozgása miatt is elveszíthetjük az irányítást autónk felett.

5. Húzódjunk le

Ha elértük a megfelelő lassú sebességet, óvatosan húzódjunk le. Ne élesen forgassuk a kormányt, hanem csak finoman.

+1
Gondoljunk úgy a kerékre, mint egy gumiszalagra, amit a járdán találtunk. Ha már több éve ott van, elkezd repedezni és elveszíti a rugalmasságát. A gumik nem ennyire drasztikusan, de mégis hasonlóan viselkednek. Az előírtnál alacsonyabb guminyomás könnyen defektet okozhat.

 

Tippek:
  • Ha a kocsi jobb vagy bal oldalra húz és a kormányzás nehéz, az első gumikkal van a baj. Az autó mindig arra húz, amelyik oldalon a sérült abroncs van. Semmiképp ne fékezzünk hirtelen.
  • Ha SUV vagy MUV típusú autót vezetünk, a borulás veszélyes rendkívül magas, ezért erre különösen figyeljünk.
  • Mindig két kézzel fogjuk a kormányt. Veszélyes helyzetben nehéz irányítani az autót, ha csak egy kezünk van rajta (és a másikban pl. egy pohár kávé van).
  • Próbáljunk olyan nyugodtak maradni, amennyire csak lehet. Ne pánikoljunk.
  • Vizes úton legyünk óvatosak. A defekt elkerülése érdekében alacsony sebességgel közlekedjünk.
  • Értsük meg, hogy autó nagyon eltérően viselkedik a guminyomástól függően. Defekt esetén a 4 érintkezési pont helyett csak 3 marad, ezért minden éles műveletet kerülni kell (fék, gáz, kormány)
  • A defektes gumit vigyünk el mihamarabb szerelőhöz, miután feltettük a pótkereket. Ha úgy ítéljük meg, hogy nem tudjuk kicserélni a pótkerékre, hívjunk autómentőt.